spiller-header-pc-001.png
spiller-header-pc-001-1.png
spiller-header-pc-001.png

AJÁNLAT

A Spiller Goalie Mentorship-program ajánlat kapusok és mezőnyjátékosok számára, amely magában foglal egy éven belül két kanadai edzőtábort teljes ellátással, az első tábor nyolc napos, amiből öt nap az edzés, a második pedig 18 napos, és 12 edzésnapot ölel fel minimum három mérkőzéssel. A programban a kapusoknak ezen felül nyolc magyarországi privát edzés és tíz mérkőzés elemzése szerepel. A mezőnyjátékosok számára az árak változnak, tekintettel arra, hogy számukra nem tudok biztosítani magyarországi privátedzést és mérkőzéselemzést a két kanadai úton kívül. Az is számít, hogy csatár vagy hátvéd érdeklődik, mert az első kanadai táborba úgy kell rendelni privát edzőt.

Az ajánlat kapusok számára:

  • Szeptembertől áprilisig, lehetőség szerint havi lebontásban, összesen nyolc privát jeges edzés. Egy-egy edzés 50 perc, megbeszélt jégpályán, természetesen akár helyben is.  A pályát én bérlem, és én utazom a gyerekhez.

  • A szezon alatt a gyerek tíz (10) mérkőzésének elemzése. Lebontásban, mi jó, mi nem jó, mi lett volna helyes. A mérkőzés felvételét vagy nekem kell elküldeni, vagy pedig ha a magyar szövetség Youtube-oldalán megtalálható, akkor ott én is megnézhetem.

  • A 12 hónap alatt kétszer kiutazás Kanadába, Vancouverbe, illetve környékére. Utazás Budapestről, esetleg Münchenből igazodva az iskolai tavaszi és nyári szünetekhez. Az út minden alapköltségét én fizetem a gyerek számára. A repülőjegyet economy basic osztályon. Ebben beletartozik egy felszerelés zsák, 2-3 ütő (összesen 23 kilóig) és egy kézipoggyász 8 kilóig. Maximum egyetlen átszállással. Ezen kívül a szállásköltséget, a teljes étkezést, jégbérlést, szállítást a vancouveri repülőtér, a szállodák és a jégpályák között. Olyan extrák, mint például motorcsónakázás a szabadnapon, vagy a Csendes-óceáni kirándulás, esetleg a tavaszi szünetben NHL- vagy WHL-mérkőzés megtekintése már plusz költség.

A két kanadai út:

  • az első út a húsvéti szünetben lenne, Vancouverbe. Közvetlenül a szezon után. Első nap utazás, a következő öt nap edzés, naponta privát edzés neves kanadai top junior csapat kapusedzőjével úgy, hogy csak egy kapus van fenn a jégen az edző és a lövők mellett. Velem pedig a nap folyamán egy szárazedzés. Szállás közeli hotelben. A hetedik napon hazaút, érkezés a nyolcadik napon. Ebben a ciklusban jó esély van megnézni egy-két NHL-es vagy WHL-es mérkőzést a környéken, feltéve, ha a csapatok még versenyben vannak. Ekkor megnézhetjük a legnagyobb vancouveri jégkorongos boltot is, ami a kapusok számára egy Paradicsom. Az üzletbeli költések saját zsebre mennek, és azok hazaszállítása is.

  • A második út hosszabb, 18 napos, amiből 12 nap az edzés. Ez július utolsó két hete lenne. Indulás pénteken, a táborba helyi idő szerint szombaton érkezünk meg komppal, majd busszal egy vancouveri megszállást követően. Szombat és vasárnap a regenerálódásé, hozzá kell szokni a 9 órás eltolódáshoz. Hétfőtől nagyüzem. Az első héten csak kapusedzések lesznek. Hétfőtől péntekig napi 2.5 óra jég és 3 óra száraz edzés. Szombaton még egy-egy jeges és szárazedzés. Szombat délután pihenő és vasárnap el tudunk menni motorcsónakozni, ahol 4 órán át tube-olás, vízisíelés és hasonlók. Hétfőtől megint edzések, de most már csapatokkal, és külön kapusedzés naponta. Kedden, csütörtökön és szombat délelőtt fél-fél meccsen védenek a kapusok. Szombat délután visszautazunk Vancouverbe busszal, majd komppal. Itt egyet alszunk, és vasárnap repülünk vissza Magyarországra, érkezés hétfőn napközben. Ebben a táborban összesen a 12 edzésnapon 28 óra jég és 30 óra szárazedzés van. Minden nap lehet mosatni, és éleztetni, és a táborban állandó orvosi ügyelet van. A szállás egy közös teremben van kialakítva, boxokban. A terem 1 (egy) perc sétára van a két jégcsarnoktól és a szárazedzés helytől. Ebben a táborban – ahol 2012 óta én is edző vagyok - WHL-es és NHL-es kapusedzők dolgoznak a gyerekekkel. Ebbe a táborba minden gyereknek kell hoznia egy kispárnát és takaróhuzatot.

A két kanadai út során a gyerekeknél legyen adapter, mert a kanadai dugalj más rendszerű, mint a magyar.